20 éves a Lokálpatrióta Egylet
Egerben erős a civil élet, melynek egyik meghatározó szereplője az Egri Lokálpatrióta Egylet. A szervezet elmúlt két évtizedét értékelő sajtótájékoztatón elhangzott: a közéleti tevékenység mellett számos programot is kínálnak az egrieknek.Az Egri Lokálpatrióta Egylet 1991-ben alakult, azóta számos program kapcsán ismerhetik a városlakók a szervezetet, s a közéleti szerepvállalás is igen jelentős - mondta el Habis László elnök. Elmondta: minden korosztályhoz igyekeznek szólni, az újszülöttek köszöntése, a játszóházak, a séták, a családi programok útján.
Hozzátette: az továbbra is egri civil élet fontos szereplőjeként kíván jelen lenni a szervezet a városban.
Az egylet programjait ismertetve Rázsi Botond a fáklyás királyköszöntő hagyományairól, annak változásairól szólva elmondta: fiatal tehetségeknek adnak bemutatkozási lehetőséget az ünnep kapcsán. A megjelenésre 5 kategóriában jelentkezhet 2 korosztály. Gál Judit a gyermekprogramok szervezéséről beszélt, a Döm-Dö-Döm játszóház sikeréről. Elmondta: az elkövetkező időszakban is gazdag programsor várja a legkisebbeket, s tervezik, hogy nyáron játszótéri foglalkozásokat, bábelőadást is szerveznek.
Dr. Renn Oszkár az „Egri séták egrieknek” program kapcsán közölte: túl vannak a 80. sétán. Ez is mutatja, hogy népszerű a rendhagyó idegenvezetés. A téli séták lezárultával május végétől szeptember közepéig mintegy 20 alkalommal juthatnak el az érdeklődők különleges helyekre. A túrák minden kedden este fél hatkor kezdődnek.
Habis László elmondta még: a sétákról könyv is jelent meg „Egri séták nemcsak egrieknek” címmel. A remények szerint idén újabb kötet készülhet majd.
Tehetségkutató
A felhívás célja: A tehetséges diákok megismerése és megismertetése.
Korcsoportok:
•felső tagozat
•középiskola
Kategóriák:
•vers, próza, egyéni (5’)
•hangszeres egyéni (5’)
•ének egyéni (5’)
•énekes-hangszeres, csoport (10’)
•tánccsoport (10’)
Jelentkezési határidő: 2011.04.22 péntek
Jelentkezni lehet: Postai úton, Egri Lokálpatrióta Egylet, 3300 Eger Bródy S. 8. sz. vagy
e-mailen: eger1991@gmail.com
Bajzát Rafael, 2011/04/14 19:37:14 « Vissza
|